Ami miatt úgy döntöttem, hogy mégis ajánlom, az az, hogy ez egy letehetetlen, remek könyv.
Egy osztály, 42 gyerek osztálykirándulásra indul, de a kellemesen eltöltött hétvége helyett a halál vár rájuk. A kormány ugyanis minden évben 50 osztályt sorsol ki a Programra, melynek lényege, hogy csak egy valaki lehet a győztes, az, aki életben marad. Induláskor mindannyian más fegyvert kapnak, és nyakukon egy elektromos nyakörv figyeli az életjeleiket.
Az első kérdésem, ami felmerült bennem a könyv elején, hogy képes-e egyáltalán egy 15 éves gyerek megölni a társát minden indok nélkül? És milyen az a beteg társadalom, ami erre kényszeríti őt, és miért.
A válaszokat hamar megkaptam. Ezenkívül pedig sok minden mást is kaptam, mert a 42 gyerek 42 személyiséget jelent, és mindenkinek fény derül a motivációjára, mit miért tesz. Vészhelyzetben mindenki másképp viselkedik, mint egyébként, és csak azok maradnak igazi emberek, akik már kialakult jellemek, szilárdak az erkölcsi normáik. Biztosan nem véletlen a 15 éves kor, hiszen 15 évesen általában még alakulóban van a jellem. Az alapok már megvannak, de a világkép, az erkölcs még nem szilárd.
Bele is zavarodnak ebbe e helyzetbe nagyon sokan, ami nagyon elkeserítő, de úgy gondolom nagyon is reális.
Ugyanakkor bizalmat ad, mert sokan úgy viselkednek, ami példa lehet, felnézhetünk néhány gyerekre!
Több szintű ez a könyv, az első szintje egy izgalmas kalandregény. A szabályok meghatározzák a játékot (igen, játéknak hívják!), és végig lehet izgulni, mint egy kalandjátékot.
De a mélyebb szintje nagyon sokat mesél az emberi természetről, ami azért hasznos, mert mindannyian egyediek vagyunk, önmagunkba zárva, és az irodalmi alkotások segíthetnek kicsit belelátni másba.
Ritkán érzek mostanában katarzist egy könyv végén, a szó eredeti értelmében, de most sikerült.
Tehát, ha van gyomrod hozzá, és meg tudod azt tenni, hogy a véres részeket ne képzeld magad elé (én azokat a sorokat csak átfutottam, és csak szavak maradtak), akkor feltétlenül ajánlom ezt a könyvet, mert világirodalmi gyöngyszem!
Az angol wikipédián azt olvastam, hogy japánból csupán angolra, németre, franciára, és magyarra fordították le. A regény 1999-es, 2003-ban fordították angolra, 2006-ban magyarra.
2 megjegyzés:
Tényleg rohatdjó könyv. de azér annyira nem borzalmasak azok a részek én 11 évesen olvastam... :D és nem voltak rémálmaim.
Hát igen, lehet hogy a fiatalabb korosztálynak más jelent borzalmast, mint nekem. Akkor is az a véleményem, hogy ez a könyv nem finom lelkűeknek való fiatl korban
Megjegyzés küldése