2011. március 31., csütörtök

Suzanne Collins: Éhezők viadala - The Hunger Games

Váóó! Summásan ez a véleményem a könyvről. Elkezdtem olvasni este kilenckor, f1-kor lefeküdtem, mert ha nem teszem, másnap hulla vagyok. De reggel kilenckor, miután letudtam reggeli kötelességeimet, újra rávetettem magam a könyvre és délre kiolvastam. Mindezt azért írtam le, hogyha belevágsz az olvasásába, ne egy iskolai napon tedd ezt, hanem ha rá tudsz szánni hat-hét órát. Mert úgysem fogod tudni letenni.

Nagyon erős Battle Royale utánérzés, de mivel azt is szerettem, ez nem zavart. 
Egy jövőbeni Amerikában játszódik a könyv, amit az író nagyon jól átgondolt és kidolgozott.  Apránként adagolja az információkat, és lassan kibontakozik az új Amerika képe. 
Államok helyett 12 körzet alkotja az országot, melyek mind a vezető Kapitóliumot szolgálják Minden körzet másért felelős, van ahol csak földműveléssel foglalkoznak, van ahol a luxuscikkeket gyártják. Főhőseink körzetében pedig szenet bányásznak.
Minden évben, egy adott napon a 12 és 18 év közötti gyerekek nevét körzetenként bedobják egy "kalapba", és kihúznak egy fiút, és egy lányt. És innentől kezdődhet a showműsor. A televízió ugyanis országosan közvetíti a 24 kiválasztott átalakulását a stílustanácsadók segítségével, felkészülését, és végül azt, ahogyan sorra legyilkolják egymást. Ugyanis csak egy győztes maradhat. A Rendszer azért teheti meg mindezt, mert réges régen a 13. körzet fellázadt ellene. A lázadást leverték, a 13. körzetet megsemmisítették, de a Viadal emlékezteti az embereket arra, hogy lázadni nem érdemes.

A regény a totális diktatúra eszközeit mutatja be, keverve a valóságshow-k minden elemével.
Minden a néző megnyeréséért van, oda kell szegezni a képernyő elé. Lehet érzelmeket hazudni, szövetkezni.
A műsor felépítése hibátlan, a szórakozás garantált.

Nagyon tetszett az a regényben, hogy egy izgalmas (mit izgalmas, letehetetlen) történetbe ágyazott társadalomkritikát kaptunk. Sőt, az olvasó is kaphat magáról egy kritikát (már akinek tetszik a könyv), hiszen faltam a lapokat, érdekelt, ki lesz a győztes, tehát hatásos ez a "műsor". Persze, tudom jól, hogy a valóságban nem néznék meg egy ilyen viadalt (Való Világot sem nézem), de egy pillanatra ezért elgondolkodtam ezen, vajon milyen ősi emberi tulajdonságok visznek rá bennünket, hogy létjogosultsága van egy ilyen műsornak, akár egy sci-fi könyvben, akár itt ma Magyarországon. A választ mindenkire rábízom. (Esetleg lehet kommentelni).

Ami a Battle Royale-ban jobb volt, az a szereplők motivációinak részletezése. Itt ezt egy kicsit elnagyoltnak éreztem. Kivéve persze a főhőst, Katnisst. Mondjuk az előbbi 738 oldal, az Éhezők viadala pedig csupán 300.

A Viadal befejeződik a könyv végére, de a kalandok nem, ugyanis egy trilógiáról van szó. A következő kötet a Futótűz, a könyvből készült filmet pedig 2012-re ígérik a mozikba. Katnisst Jennifer Lawrence játssza majd.

2011. március 29., kedd

Charles Portis: A félszemű

A félszeműt írója 1968-ban írta. Szomorú, hogy egy hazájában ennyire népszerű alkotás csak akkor jelenhet meg magyarul, ha abból Oscarra jelölt film készül. Én legalábbis nem leltem nyomára korábbi kiadásnak. Amerikában már egy évvel a megjelenése után megfilmesítették a regényt 1969-ben John Wayne-nel, és több tv-sorozat is készült belőle. Az eredeti címe  True grit, ami inkább Valódi jellemszilárdságnak lehetne fordítani, de ez pocsék cím lenne magyarul.

Mivel a főhős 14 éves, bátran merem ajánlani tiniknek is. Mattie édesapját lelövi egy részeg alkalmazottja, és a lány meg akarja ezt bosszulni. Ennyire egyszerű a történet. Felbérel egy rendőrbírót, hogy élve, vagy halva kerítsék kézre, de az a feltétele, hogy ő is ott akar lenni a hajtóvadászaton.

Szikár regény, pontos, szinte precíz leírásokkal.  Ennek az írásmódnak az az eredménye, hogy bárhol olvastam: metrón, az ágyamban vagy egy kávézóban, azonnal beszippantott a vadnyugat. Éreztem a préri szelét az arcomon, az éjjeli tábortűz füstje csípte a szemem, fájt a hátam a kényelmetlen fekhelyen, és ittam volna én is Cogburn forró kávéjából, hogy átmelegedjek. Láttam a banditák piszkos képét, és éreztem a lőpor szagát.

Általában nem szeretem a western regényeket, de az a könyv olyan jól van megírva, hogy módosítottam az álláspontom. Eddig nem találkoztam jó westernnel.

A regény nem hosszú, a sztori izgalmas. Mattie kitartása, felnőtteket kenterbe verő szívóssága pedig csodálatra méltó.
Azoknak ajánlom a regényt, akik szeretik a jó könyveket. Nem kapunk belőle nagy erkölcsi igazságokat, nincs benne jellemfejlődés, a szereplők nagy része nem szimpatikus. Mégis van benne valami erő, ami fogva tart olvasás közben, és ez csak egy jó könyvnek lehet a sajátja. Én örülök, hogy elolvastam. A filmre pedig nagyon kíváncsi vagyok, amint tehetem megnézem!

2011. március 19., szombat

Szubjektíven a Carneval Cirkuszról

Muszáj megosztanom mai Carneval cirkusz élményemet. Egy általános iskola aulájában összegyűlt vagy 120 gyerek (óvodások az oviban kapott ingyenes ajándékjeggyel) és kb. 200 reményteli anyuka és apuka. Elindul a zene és megjelent egy ork-farkasnak öltözött egyén. (Néhány gyerek kacag, néhány visít) Kezében 30 centis villa és kés. Ezután belibeg a flitteres bikinis, agyonszolizott, köldök piercienges Piroska. Akitől pár perce a jegyet vettük. Néhány apuka izgatottan mocorogni kezd, vagy csak bénán vigyorog. Piros köpenyét levetve hanyatt vágja magát, és lábával óriási labdát pörget. Gyerekek hangos váóóóó! Végül Piroska elveszi farkasunk (a fiam szerint oroszlán, hiszen sörénye volt) evőeszközeit és kizavarja.


Na ezzel megvolt az alaphangulat. Ezután néhány gyerek eltakarta előlem a kilátást, így csak hallottam, hogy a következő szám lényege az, hogyha a bohóc csak akkor kapja meg a plüssmacit ajándékba, ha annak tetszik a mutatványa. De a plüssmackó NEM tapsol. Ajjaj... Még néhány hastánc aztán szünet. Ami alatt zsákbamacskát árulnak. Minden 200Ft-os zsákbamacskában valamilyen 50 Ft-os trombita volt. Milyen az, amikor 100 gyerek egyszerre fújja?

Második félidő. Beöltözött gorilla táncol a hastáncos lyányokkal. Riszálom így is úgy is. Gyerekek sikongatnak: ezt ismerem! Végül kéri a jutalmát. De nem jó ám neki a banán. Nagyobbat kér. És igen! Kap egy egyméteres plüss banánt.

Következik a horror produkció. A láncfűrészelés. Az én gyerekkoromban még sima fűrésszel szelték ketté a bájos partnernőt, de itt már a modern technika használatával egy kiszuperált, majdnem piszkosnak mondható motoros fűrésszel nyiszáltak. Zene lehalkítva, hadd borzongjunk.

És végül a finálé, hatalmas Spongyabob riszál be, kezében kiskosár. Négy-öt risza után markolás a kosárkába, és a maroknyi keménycukorka süvít a gyerekek felé. Na nekem ez volt a horror, senki ne dobálja a gyerekemet kavicsszerű tárgyakkal. Pláne egy spongyabob. Ha ez a jelenet az Argóban lett volna, sejtjük a folytatást...

De ez egy vidám cirkuszi délután volt, amit a gyerekek imádtak, mi szülők pedig...hát jól szórakoztunk.



.

2011. március 3., csütörtök

Budapest Bár koncert

Nehezen tudok manapság olyan eseményt elképzelni, ahol együtt ropja a huszas, negyvenes, és akár nyolcvanas korosztály. Tegnap mégis ilyen élményben volt részem az A38 hajón. A Budapest Bár formáció sikeressége pont azon alapul, hogy nagyszüleink zenéjét hozzák el mai sztárok segítségével a fiataloknak.
Az idősebbek azért jönnek, hogy felidézzék azt a vadvirágos rétet, amiről Karády énekel, a fiatalok pedig azért, hogy láthassák Frenket, ahogyan ezt a számot előadja, vagy olvadozzanak Kiss Tibi búgó hangjától. A zeneszeretők azért, mert ezek számok nagyon oda vannak téve. Néhány énekes, például Ferenczi György annyira fantasztikus dolgokat művel egy régi számmal, hogy a nem létező szőr feláll a hátamon.

A Budapest Bár zenekart eredetileg Farkas Róbert (hegedű, gitár) alapította azzal a szándékkal, hogy friss lendületet adjon a kávéházi cigányzenei hagyománynak 2007-ben. Laza formációnak indult, de igazi produkcióvá nőtte ki magát. Olyanok csatlakoztak hozzá, mint Szalóki Ági, Lovasi András, Ruttkai Bori, Németh Juci, a mai magyar zenei élet ismert, és elismert szereplői.

Ami nekem különösen tetszett a koncerten, az a zenészek hozzáállása ehhez a műfajhoz. Alázattal, és mégis humorral kezelték a számokat, melyek több, mint fél évszázadosak, vagy több évtizedes múlttal rendelkeznek.
Nagyon sok vidám, vicces produkciót láttunk, holott lehet, hogy maga a szöveg érzelmes, vagy tragikus volt. Mégsem éreztem, hogy kigúnyolnák a műfajt. Ferenczi György például kifejezetten megköszönte a Budapest Bárnak, hogy ilyen szép zenéket lehet énekelni.

Bájos volt előttem a nyolcvan év körüli néni, aki belekarolt a fiába, és ugyanúgy mozgott a feje a zene ütemére, mint az előtte ugráló huszonéves lánynak. Olyan jó lett volna látni, vajon milyen emlékkép bukkan fel benne váratlanul a zene segítségével.

A Budapest Bár Cigányútra ment című új lemezének bemutatója május 2-án lesz, szintén az A38 hajón.