Sas-hegyi Látogatóközpont

Gyíkokat látni máshol is lehet, de budapesti körpanorával csak a Sas-hegyen.
A látogatóközpont egyszerűen megközelíthető a nyolcas busszal, és egy szép kis utcán 200 métert sétálva meg is érkezünk Budapest egyik legmagasabb pontjára.

A buszról leszállva már éreztük az orgonaillatot, a tavaszi levegőt, ami átmossa a tüdönket, és meghozza ajó kedvünket.
Azért mentünk vasárnap a Sas-hegyre, mert állatbemutatót ígértek, és nagyon kíváncsi voltam, milyen állatokat láthatunk testközelben.
Hát ennyire jó kis programra nem számítottam. Gőgös Zsuzsanna hozta el állatait, aki utazó bemutatókkal járja az országot. Olyan állatokat mutatott be, akik itt élnek velünk a városban. Rendkívül jó humorral, és szeretettel beszélt az állatokról, és olyan dolgokat tudtam meg a görényről például, amit még soha nem hallottam.
Hozott gumicukor egeret, akik még olyan picik voltak, hogy rózsaszínűek voltak, megforgatta a patkányt, akinek farka propellerként kezdett forogni. Láthattunk egy négy hetes borzkölyköt, és még egy rókával is megismerkedtünk.

A sok élmény után jól esett körbesétálni a hegyen, ahol egyik oldalon a Kelenföldi pályaudvar látszik, másik oldalon a Budai Vár, és azt számolni, melyikünk lát több gyíkot.
A főépületben pedig megnézhettünk egy mini-kiállítást a Sas-hegy flórájáról és faunájáról.
Remek tavaszi vasárnapi program!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Budapest Bár koncert

39 kulcs

Húsvéti érdekességek