2012. március 21., szerda

Éhezők viadala - a film

Hatásos, hű a regényhez, lebilincselő. Ezekkel a szavakkal tudnám összefoglalni az Éhezők viadala című  regényből  készült filmet.
Aki olvasta a könyvet, az majdnem biztos, hogy beül a moziba, mert a könyv az utóbbi évek egyik leghatásosabb fiataloknak szóló regénye. Még a Twilightnál is népszerűbb az USÁ-ban.
Megvan benne az izgalom, a szerelem, a társadalomkritika, a dráma.
A rendező, Gary Ross nagyon jó érzékkel nyúlt a történethez, jó arányokkal dolgozik. (Ő rendezte a Pleasentville-t, ami szerintem szintén egy remek film)

A film egy TV-s jelenettel indít, a ceremóniamester faggatja a játékmestert, hogy mitől lesz más az idei viadal, mint az eddigiek. Ez megadja a kiindulópontot, a történet egy TV show-ról szól, ahol minden a nézők elégedettségéről szól. A régi lázadás emlékére minden évben viadalt tartanak, ahol minden körzetből egy fiút, és egy lányt sorsolnak ki. Csak egy maradhat életben, ez szimbolizálja a Kapitólium megbocsátását.
A történetről most többet nem írok, azt már megtettem a könyv kapcsán.

A filmben remek színészeket kaptunk, a fiatalok méltó társai a remekelő Woody Harrelsonnak, és Donald Sutherlandnek. Harrelson alakítja Haymitchet, a kiábrándult, iszákos mentort, aki lassan felnő a feladathoz, és segít a kiválasztottaknak. Vicces figura, aki szánalmas is egyben, de nagyon átjön a mélyen meghúzódó emberségessége. Lenny Kravitz alakítja Cinnát, a divattervezőt, akit én feminimebb, bájosan piperkőc alaknak képzeltem, de ezt a Cinnát is nagyon szerettem.

Tetszett a film zenéje, kicsit kelta jellegű, epikus zene, remek aláfestője a filmnek, és segít az érzelmek feldolgozásában. A látvány, a jelmezek, az atmoszféra mind mind telitalálat. Néhány helyszín egy az egyben olyan volt, mint ahogyan elképzeltem, néhány pedig nagyon más, de tetszett a film verziója.

A filmnek, mint műfajnak az az előnye, hogy elég egy mozdulat ahhoz, hogy egy sor érzelmet, gondolatot elindítson bennünk. Amikor Katniss önként jelentkezik a húga helyett a viadalra, és a műsorvezető azt kéri, tapsolják meg, az emberek a szájukhoz emelik a kezüket, majd feltartják a levegőbe. Néma csendben. Ez leírva furcsa, nem kelt sok érzelmet. De látni ezt a vásznon, ahogy több száz ember így tiszteleg az önként jelentkező előtt, az katartikus.
És hasonló jelenetből van sok a filmben. Nincs túlszirupozva, túlmagyarázva, nem fröcsög indokolatlanul a vér, nem csináltak akciófilmet az egyébként arra alkalmas történetből.

Természetesen a vége lóg a levegőben, hiszen ez a trilógia első része, de a történet nem befejezetlen, csak érezhető, hogy így még nem lehet vége.

Érdemes megnézni a filmet, mert ritkaság az olyan mozi, ami egyszerre populáris, és közben ennyi minden benne van a modern ember természetéről.