Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2013

Miklya Anna: Dühös nemzedék

Kép
A dühös nemzedék az ük-ükunokáinkról szól(hat). Egy olyan világban, ahol mindenki kap születésekor egy Facebook accountot, és ha elveszik a tabletjét, akkor úgy érzi, levágták az egyik karját. Ahol a Marsra deportálják a bűnözőket, börtönbe, vagy katonai szolgálatra a céta-tetiek ellen.
A Földön szigorúan szabályozott élet folyik. A tableteken keresztül folyamatos a lakosság megfigyelése. Csak az szülhet gyereket, akinek elég pontja összegyűlik, amit a példás magaviseletért adnak. Jonas 17 éves kamasz. Bár becsületesen gyűjtögeti a pontokat, azért illegálisan letölt zenéket, filmeket. Barátjával a csajozós Sütivel uszodába járnak, ahol megismerkedik Rebekával. A sztori itt szerencsére nem fordul át a szokásos romantikus ömlengésbe, hanem kezdetét veszi egy izgalmas kalandtörténet. Rebekát zsarolja egy titokzatos alak, akinek információi vannak a Marsra küldött nővéréről. A zsaroló azt követeli a lánytól, hogy hackelje meg az elnök beszédét, és Süti és Jonas habozás nélkül segítenek n…

Elizabeth Gilbert: Hűség

Kép
A Hűség egy furcsa könyv. Tudtam, hogy nem regény, mikor kikölcsönöztem, de közben mégis van egy kerettörténete. Az ízek, imák szerelmek című könyv végén az írónő szerelembe esik Felipével. A Hűség itt kezdődik. Boldogan élnek, utazgatnak, hol Amerikában töltenek pár hónapot, hol a távol-keleten. Egy alkalommal azonban, amikor be akarnak lépni az USA területére, egy tisztnek feltűnik Felipe. Megállapítja, hogy túl sokszor járt már az országban ideiglenes vízummal, és megtagadja tőle a belépést. Egy módon teheti be lábát újra Amerikába, ha összeházasodnak Lizzel. Ezért kezdi hát kutatni a házasságot az írónő. Egyszer már volt házas, és határozottan ellenállt egy második frigynek. Keresi a miérteket, a hogyanokat. Ebből kerekedik ez a fura egyvelege a kulturális antropológiának, történelmi, vallási áttekintésnek, személyes vallomásnak. Nekem személy szerint nem sikerült ezt a műfaji keveréket magamévá tenni, de tény, hogy sok érdekes és elgondolkodtató ismeretre tettem szert. Például, h…

Khaled Hosseini: Papírsárkányok

Kép
Ez a könyv olyan, mintha kinyitna egy ablakot a pokolra. Mert minden újabb fordulat egyre mélyebbre visz, és a gyermekkor apró fájdalmaitól eljutunk a faji, erkölcsi tisztogatásig, ami már emberiesség elleni vétek. A mű az egyén(ek) tragédiája és az afgán népé egyszerre.
Amir gyerekkorában kezdődik a regény, valamikor a hetvenes években. Gyermekkora annak ellenére, hogy édesanyja elhunyt, és édesapja szeretetéért folyamatosan küzdeni kell, boldognak mondható. Szolgájuk gyermekével, Haszannal együtt eregetnek sárkányt, olvasnak a fűben leheveredve, vagy a fa tetején ülve majszolják a zsebükből a mandulát. A kezdeti idill után sötét felhőként kúszik közéjük egy esemény, amely megváltoztatja Amir és Haszan kapcsolatát. És innentől a regény elindul egy olyan úton, hogy egyre nehezebb lesz olvasni. Azon gondolkodtam, hogy kell ezt nekem olvasni? Az erőszak sokféle leírását, rossz döntések sorozatát, ártatlan emberek bűnhődését? De mégis végigolvastam, mert bár egy része fikció, mégis a leg…

Erebos

Kép
Szuggessztív és addiktív ez az ifjúsági regény. Vagyis annyira jó, hogy lehetetlen letenni. Kicsit félelmetes is volt ez a hatás, hogy ugyanaz történik velem, mint a főszereplővel. 
Az egész úgy kezdődik, hogy Nick haverja, Colin furán kezd viselkedni. Nem válaszol a telefonhívásokra, e-mailekre. Nem jár kosáredzésre, és néha a suliból is kimarad. Nick lassan sejteni véli, hogy a titokban kézről-kézre járó DVD állhat Colin szokatlan viselkedése mögött. Ezért ujjong, amikor ő is megkapja a lemezt, ám mikor kipróbálja, már nem az aggódás és a kíváncsiság hajtja, hanem ő maga is rabja lesz Erebos világának. Én is azt vettem észre, hogy ingerült lettem, ha hozzám szóltak, ha ebédet kellett volna főznöm, vagy bármi miatt abba kellett hagynom az olvasást. Szerencsémre szombaton kezdtem el olvasni és vasárnap már be is fejeztem, így több időm volt, mint egy hétköznap.
A játékosoknak különböző questeket, vagyis küldetéseket kell végrehajtaniuk  a virtuális és a való életben egyaránt. A fő sz…

Rachel Hartman: Seraphina

Kép
Két világ találkozása mindig jó alap egy történethez. Ebben a képzeletbeli világban a sárkányok az emberek között élnek nyakunkban csengővel, köszönhetően a 40 éves békének. Seraphina létezése csoda, bűn és titok egyszerre, ugyanis édesanyja sárkány volt, apja pedig ember.  Amikor ezt megtudja, napokig beteg lesz, látomások gyötrik. Ettől a pillanattól kezdve sárkány tanítójának segítségével mindennap ápolnia kell az elméjében élő groteszkeket. A békekötés 40. évfordulójára a királyi fővárosba érkezik a sárkányok vezetője, de lehet, hogy a békének vannak ellenségei.... Igazából nem is tudom, miről írjak még a könyvvel kapcsolatban. Mert annyi mindent lehetne említeni...a leírásokat a zene hatásáról, arról, hogy egy óriási sárkány hogyan tudja felvenni egy kisebb termetű ember alakját, hogy Seraphina hogyan küzd azzal, hogy nem a megfelelő emberbe szeret bele, hogy a sárkányok végülis tudnak-e szeretni vagy sem. Részletgazdagon kidolgozott világba csöppenünk, ha belevágunk ebbe a kal…

A világ összes kincse

Kép
Jazz mesejáték. Milyen jól hangzik, igaz? És valóban a darab pont olyan jó, mint ahogyan azt a műfaj sugallja. De kezdjük az elején. Bátky András írt egy klassz mesekönyvet Nyughatatlan Micóról, egy kislányról, aki az Üveghegy tetején él. Egy nap kíváncsiságból megkukkantja édesapja kincsesládáját, amiből a kincsek szanaszét szaladnak, és a varázslatos láda pillanatokon belül üresen ásít. Micó felpattan a rézcsőrű madár hátára, és a drágaságok után ered. Útja során sokféle emberrel találkozik, akiknek mást-mást jelent a kincs fogalma.  Ebből a meséből készült az előadás, melyhez Sárik Péter jazz-zongorista írt zenét. A történetet egy színész játssza, egy énekesnő segítségével. Én Bercsényi Péterrel, és Takács Nikivel láttam, mindketten profi módon bántak a gyerekekkel. Ugyanis a kicsik is aktív részesei a történetnek, a hiányzó szereplőket ők játsszák el. A jó jazzről Sárik Péter gondoskodik, akinek zenekara kíséri a dalokat. Sárik az egész darab alatt kedves félmosollyal figyeli a gy…

Marie Lu: Legend és Prodigy

Kép
Egy tizenéves olvasónk sikkantott fel örömében, mikor meglátta a trilógia második kötetét. Nagy boldogságában elárulta, hogy nagyon várta ezt a könyvet, mert "az első rész naggggyon tetszett" neki. Őszinte lelkesedése hatására én is kikölcsönöztem az első kötetet, és megértettem az örömteli reakciót, a könyv engem is magával ragadott. Disztópia ez a mű is, úgy tűnik ez a műfaj mostanában nagyon bejön nekem. Day egy fiatal, jóképű srác, a Köztársaság utcáin bujkál, és szabotázs akcióival a hatalmat bosszantja. Körözött bűnöző, búvóhelyről búvóhelyre vándorol Tess-el, a társával. A köztársaságban időnként felüti fejét egy járvány, mely ellen a gazdagokat hamar beoltják, de a szegényebb rétegek sokszor áldozatául esnek a betegségnek. Hogy ki melyik réteghez fog tartozni felnőttként, azt a 10 éves korban bekövetkező Próba eredménye dönti majd el. A gyengébbek munkások lehetnek, a kiválóak katonák. 
June elit katonaiskolába jár, ő az egyetlen a Köztársaságban, aki maximum pontot…

Isamu Fukui: Truancy

Kép
Pont iskola kezdéskor olvastam ezt a könyvet, bár már évek óta kacérkodom vele, hogy elolvassam. Az iskola ellenes hangulata igencsak megérintett engem is, pont szeptember elején...

Ebben a társadalomban a felnőtt vezetők azt gondolták, hogyha az iskolás gyerekekben kifejlesztik az engedelmességet, akkor kezelhető felnőttek válnak belőlük. Ennek a társadalomnak ugyanis a fegyelem, a gondolkodás hiánya az alapja. Ne kérdezz, engedelmeskedj. Ez ellen küzd szabotázsokkal, gyilkosságokkal a Truancy csoportja, akik a kicsapott diákokból verbuválódnak, és akiknek létét a hatalom eltitkolja. A 15 éves Tack iskolába jár nap, mint nap, ahol tilos beszélni, enni. Egyedül az ebéd szünet jut nekik, amit néha a húgával tölt, akivel csak ilyenkor tud igazán beszélgetni. Van egy nap az iskolában, amikor a srácok azt csinálnak a gólyákkal, amit csak akarnak. Ilyen napokon az sincs kizárva, hogy egy-egy elsős tanuló belehal a sérüléseibe. Amikor valaki már nagyobb lesz, elfelejti, hogy milyen volt, a…

A lány, aki körülhajózta Tündérföldét

Kép
Esti mesének vettem ki ezt a könyvet nyolc éves kisfiamnak. De olyan erős dolgokat találtam benne, ami engem felnőttként is megrázott, megborzongtatott. Az utóbbi évek legjobb fantasyje volt, amit olvastam. A kisfiamnak is nagyon tetszett, és a férjemnek is, aki a másik szobából mindig hegyezte a fülét.
Egy nap Szeptemberhez, egy 12 éves kislányhoz megérkezik a Zöld Szél, és elhívja magával Tündérföldére. Szeptember könnyű szívvel hagyja ott édesanyját és a porcelán csészéket, amiket éppen mosogatott. A Zöld Szél elkíséri a kapuhoz, a vámhoz, Szeptember átkel egyedül, majd egy elhagyatott tengerparton találja magát. Itt találkozik két boszorkánnyal és egy emberfarkassal. Viszláttal, Hellóval, és Ezerhálával. Innentől csodálatos, és váratlan események történnek kis hősnőnkkel. Találkozik egy könyvgyíkkal, akinek édesapja egy könyvtár. A-Ly-ig a gyík neve, és társául szegődik a nagy küldetésben. A kislány ugyanis megígéri az egyik boszorkánynak, hogy visszaszerzi a Márkinőtől az ellopo…

Háy János: Mélygarázs

Kép
Depressziós, félelmetes könyv volt számomra ez a könyv. Azt kérdeztem magamtól, tényleg ennyire kiszámítható egy ember, egy párkapcsolat útja? Nincsenek kivételek? És ha vannak, akkor ők hogyan csinálják?
Három belső monológból tárul elénk, ahogy egy harmincas lány és egy ötvenes, házas férfi egymásra talál, majd szakít. És hiába a szakítás, néhány év múlva a férfi mégis elhagyja a feleségét. A lány a mesebeli herceget várta, és senki nem volt elég jó neki, eddig a férfiig. A férfi megelégelte, hogy a felesége nem figyel rá, hogy nincs szabadsága sehol, hogy a társadalom  rákényszerít olyan hozzáállásokat, cselekedeteket, amelyekhez semmi kedve nincs. A feleség pedig nem bírta a munka-gyerekek-férj háromszöget. Röviden, velősen ennyi a regény. Kiábrándító. De mégis, az író stílusa, a jól felismerhető élethelyzetek, a sodró lendületű írásmód magával ragadó és a földbe döngöl. Kimond olyan igazságokat, melyeket még ha tudunk is, nem merünk kimondani. Tükröt tarthat elénk, vagy pedig úgy …

Penumbra úr nonstop könyvesboltja

Kép
Könnyed, izgalmas valódi nyári olvasmány volt ez a könyv. Keveredik benne a régmúlt, a poros könyvek illata és a mai high-tech kütyük világa. Egy weboldal tervező fiatalember állás nélkül marad, és munkát vállal egy különös antikváriumban. Éjszaka kell dolgoznia; a könyvesbolt éjjel nappal nyitva tart. Egy idő után észreveszi, hogy különös alakok járnak a boltba, és a zárolt részből kérnek könyveket. Penubra úr, az üzlet tulajdonosa az eladáson kívül azzal bízza meg Clayt, hogy lejegyezze ezen különc alakok ruházatát, viselkedését, amikor könyvért jönnek. Sejtelmes a könyv hangulata, vajon mit akarnak ezek az alakok, milyen szektához tartoznak? Clay közben megismerkedik egy klassz, vagány lánnyal, aki a Google-nél dolgozik, akivel első randija egy webkamerán át zajlik. Ő segít majd neki kideríteni a rejtélyeket a Google szupermasináival, és erőforrásaival.
Nagyon kellemes kis regény, szívből ajánlom mindenkinek. A borítója pedig telitalálat!

Sztori kocka

Kép
Egy megunhatatlan játék, ami az egyszerűségével nyűgöz le.
Adott 9 dobókocka, mindegyiknek minden oldalán külön ábrával.

Dobunk egyet, és indulhat a mese! Egyszer volt, hol nem volt...
Beindul a fantáziánk, a velünk játszók pedig tovább szőhetik a történet fonalát, ami egész másfelé is kanyarodhat, mint ahonnan elindult.
Remekül fejleszti a fantáziát, a kifejezőképességet, a kompromisszumkészséget, és a kreativitást.
Minden dobás egy új utazás meseországban.

Több kockacsomag létezik, jobb játékboltokban beszerezhető. Ha van egy ilyen a táskában, garantáltan nem lesz unalom!


Merlin-összeesküvés

Kép
A Merlin összeesküvésben minden benne van, ami egy fantáziadús történethez kell. Párhuzamos, különböző világok, rengeteg varázslat, cinikus humor, időeltolódás, és egy izgalmas történet.
Dianne Wyne Jonestól már megszokhattuk ezt a mérhetetlenül gazdag világleírást, hiszen a Vándorló palota, az Égi palota, vagy korábban a Trónörökös is ezt a vonalat képviseli. Az írónő 1934-ben született, a Merlin össeesküvést 2003-ban, 69 évesen írta. 2011-ben ment el tőlünk, egy különösen gazdag életművet hagyva maga után. Remélem több könyvét is olvashatjuk majd magyarul!
A Merlin összeesküvés Nick kalandjával kezdődik, amolyan csapjunk a lovak közé módra, egy reggel hirtelen egy másik világban találja magát, ahol rohanvást felszállítják egy repülőre. Hamar kiderül számára, hogy valószínűleg tévedésből van itt, hiszen nem mágusiskolába jár, és nem képes védőbűbájt alkalmazni. Azonban ezt nem meri a vele lévő mágusok tudomására hozni. Így aztán menekülnie kell. Menekülés közben majdnem megölik, de s…

Veronica Roth: A beavatott

Kép
Egy újabb tini disztópia a Ciceró kiadásában. A legkedveltebb könyv 2011-ben a www.goodreads.com-on! Képzeljünk el egy világot, ahol az emberek csak egyféle jellegzetes tulajdonsággal bírnak. Öt ilyen viselkedésforma létezik ebben a világban: a bátorság, az őszinteség, az önfeláldozókészség, a barátságosság, és a műveltség. A csoportok egymástól elkülönített városrészekben laknak. Mindenkinek megvan a társadalomban betöltött szerepe. Az önfeláldozók például a városvezetők, mert legfőbb tulajdonságuk az önzetlenség, és egész biztosan nem korrumpálhatók, és a közösségnek jó döntéseket hoznak.16 éves korukban a fiatalok választanak, melyik csoporthoz szeretnének tartozni. Ehhez kapnak segítséget egy vizsgálattal, ahol kiderül, melyik tulajdonság a legdominánsabb bennük. Ennek ellenére dönthetnek másképpen is. Ha a szüleik tulajdonságát választják, tehát ahová születtek, akkor az életük nem változik jelentősen. De ha másik csoporthoz szeretnének tartozni, akkor csoportelhagyóvá válna…

Lauren Oliver: Káosz

Kép
Az a jó ebben a regényciklusban, hogy izgalmas és elgondolkodtató a történet, és mellette nagyon jól van megírva. Tele van olyan írói megoldásokkal, ami elsősorban a szépirodalom sajátja, és nem a lektűröké (könnyű, szórakoztató irodalom). Így bár tinitörténet, ami tinikről, és az ő szerelmükről szól, mégis élvezhető felnőtt fejjel is, és örülök, hogy aki ezt a regényt fiatalon olvassa, az igényesen megírt történetet kap. A Delírium ott ért véget, hogy Lena elszökött Portlandből, hátrahagyva Alexet, aki feláldozta magát érte. A Káosz, mint minden trilógia középső része sötét, depresszív, telis-tele mélyponttal. Az eredeti címe Pandemonium, ami poklot is és zűrzavart is jelenthet. Egy nagy ugrással kezdődik a regény az első rész végéhez képest, tényleg kaotikusnak tűnik a helyzet, nem értjük Lena hogyan lehet gimnazista, amikor megszökött, és a vadont választotta. Aztán kiderül, hogy volt egy időbeli ugrás a történetben, a következő rész már akkor játszódik, amikor a kerítéstől fut, tá…

Lauren Oliver: Delírium

Kép
A szerelem bonyolult természetű lény. Hogy eltörölnénk-e a Föld színéről a szerelmet az attól függ, épp melyik fázisában vagyunk. Egy elhagyott, megcsalt ember valószínűleg szívesen döntene a kezelés mellett, amit a Delírium című könyvben alkalmaznak. De a többiek? Akik boldog kapcsolatban élnek? Vagy akik dédelgetik egy elmúlt szerelem emlékét? Ők valószínűleg nem szeretnének lemondani a Szerelemről.
Ebben a disztópiában Amerika vezetői úgy döntenek, hogy a szerelem egy betegség. Feltalálják azt a kezelést, amivel a 18 éven felülieket ki tudják gyógyítani az amor deliria nervosából. Ettől még a  18 év alattiak simán elkaphatják - vagyis szerelmesek lehetnek -, és dramaturgiailag persze nem is következik más, a főszereplő lány beleszeret Alexbe. Bujkálás, izgalom, menekülés, izzó szerelem, nem is kell több egy jó tini regényhez. Amitől azonban ez azt hiszem mégis kiemelkedik a többi közül, az a stílus és a mögöttes tartalom. Mert akit kikezelnek a szerelemből, azt nem érdekli többet a…